Kiskunfélegyháza Fórum

Kiskunfélegyháza Város településen a KVE HACS 2016. május 24-én tartotta tervezői fórumát a Kiskunok Vidékéért Egyesület munkaszervezet irodájánál. A rendezvényen 24-en képviseltették magukat, közöttük voltak 11 fő őstermelő, 8 fő egyéni és társas vállalkozó és 5 fő civil szervezet. A KVE HACS munkaszervezete ismertette a HFS-t. A fórum célja a helyi szereplők bevonása a HFS tervezésébe. A fórumon ismertetésre kerültek az Irányító Hatóság iránymutatásai, mely iránymutatások alapján kell a tervezést tovább folytatni. Az intézkedések is bemutatásra kerültek, részletesen a támogatható, tevékenységek és a jogosultak köre is.

A pontozási rendszer ismertetésre került intézkedésenként a közönség részére, mely alapján a KVE HACS HBB tagjai a majdan benyújtásra kerülő pályázatokat elbírálja és a nyertes pályázatokat kiválasztja. Az ismertetést követően kezdődött a kérdéses pontok megvitatása.

A Fórumon bemutatásra került a Standard eljárásrend jellege, hogy a pályázatok hogyan lesznek elbírálva (folyamatos benyújtás és szakaszos elbírálás).

A Huszka József Hagyományőrző Egyesület részéről érkeztek konkrét kérdések a 2. intézkedés és a 4. intézkedéshez kapcsolódóan. A 2. intézkedéshez kapcsolódóan elmondta, hogy eszközfejlesztésre lenne szükségük valamint, hogy erre hogyan van lehetőség. A válasz általános válaszként került megfogalmazásra, miszerint a civil szervezetek akkor tudnak benyújtani pályázatot, ha a székhelyük, telephelyük az illetékességi területen van. A fejlesztésnek Kiskunfélegyházán esetében külterületen kell megvalósulnia. A 4. intézkedéshez kapcsolódóan a rendezvények pontozási rendszere ismertetésre került. A pontozási rendszerre az Egyesület reagált, hogy ők a pontozás minden elemére tudnak megfelelő projektelemeket biztosítani, hogy ez megfelelő lesz-e, ha benyújtanak pályázatot. A válasz igen. A kiegészítés, melyet a munkaszervezet tett a kérdésre, hogy a rendezvényekkel kapcsolatban mindenképen egyeztessenek egymással a szereplők, hogy a rendezvényeket ne egyedül akarják megvalósítani, hanem lehetőleg összefogásban próbálják megvalósítani, mert ez nem egy verseny. Itt a cél, hogy magasabb színvonalú rendezvények jöjjenek létre, kerüljenek megrendezésre. Az hogy ki a pályázó és ki fogja elszámolni a pályázatokból kapott támogatást, az pedig nagy felelősség. Ezért a Kiskunok Vidékéért Egyesület arra kéri a civil szervezeteket, hogy az évente megrendezésre kerülő hagyományőrző rendezvényekből ne küldjön be mindenki külön-külön projektjavaslatot, úgy hogy erről nem egyeztettek egymással a szervezetek. Fontos, hogy ne egymás ellen dolgozzanak, hanem azért hogy minél magasabb színvonalú rendezvények valósuljanak meg a támogatások által. A nyertes vagy pályázaton elinduló civil szervezetek engedjék be projekt elemek közé azokat a civil szervezeteket is, akik nem jutnak forráshoz, sok esetben nem is elsődleges célja ez a szervezeteknek. Egyeztessenek egymással a civilek és egyeztessenek az önkormányzatokkal is. A 2. és 4. intézkedés esetében a Kiskunok Vidékéért Egyesület munkaszervezete elmondta, hogy a civilek többlet pontokat kapnak, ha a rendezvényükbe más helyi szereplőket is bevonnak.

Solymosi Bertold a Lovaslét Kft képviselője kérdését a 6. intézkedéshez tette fel, miszerint lovasturisztikai szolgáltatást is végez a vállalkozással, a lovasturisztikai szolgáltatásához szerezhet-e be olyan eszközöket, amelyekkel a vendégeinek helyi termékeit tudja felszolgálni. Konyhát vagy hasonlót alakíthat-e ki, hogy a szolgáltatását magasabb színvonalon tudja végezni? Válasz igen, fontos, hogy a lovas turisztikai szolgáltatás minőségét javítsa, vagy pedig szálláshely-szolgáltatást egészítsenek ki ezekkel a szolgáltatásokkal a 3 felsorolt területen. Solymosi Bertold által feltett kérdés volt, hogy a 4. intézkedésben évenként megrendezésre kerülő hagyomány őrző rendezvény megkapja-e a plusz pontot, ha az egy új rendezvény, amit évenként szeretnének megrendezni?  A válasz erre az volt, hogy nem.  Pályázni lehet a rendezvénnyel, de a plusz pontot csak az fogja megkapni, aki az évenkénti megrendezésre kerülő rendezvényt bemutatja a projekt adatlapon.

Hajdú Gyula tette fel a kérdést, hogy a 7. intézkedésben lehet-e pályáznia építőipari vállalkozásnak? A válasz igen.

A Mónus Gyöngyi kérdése az volt, ha nem folytat a vállalkozás mezőgazdasági terméket csak helyi termék előállítást, akkor jogosult-e a 7. intézkedésben. A válasz igen, ismerve az előállított terméküket adta a munkaszervezet a tájékoztatást, hogy az ő tevékenységüknek a fejlesztése jogosult a 7. intézkedésben.

Trombitás Antal kérdése volt, hogy a juhászat támogatott-e? A válasz, hogy csak abban az esetben, ha a gazdasági mérete 6000 STÉ alatti nem főállású vagy 3000 STÉ alatti főállású. Mert más esetben a VP programjából jogosult a támogatásra.

A fórumon több kérdés hozzászólás nem hangzott el.

 

Kiskunfélegyháza, 2016. május 24.

MEGHÍVÓ Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza jelenléti ív Kiskunfélegyháza – emlkeztető Fotó dokumentáció Kiskunfélegyháza

Bugac

Csólyospálos

Gátér

Jászszentlászló

Kiskunfélegyháza

Kiskunmajsa

Kömpöc

Pálmonostora

Petőfiszállás

Szank

Tiszaalpár